Kultúra
New Yorkban a Mozgókép Múzeumában ünnepelték a Magyar Film Napját
New Yorkban a Mozgókép Múzeumában filmvetítéssel ünnepelték a Magyar Film Napját helyi idő szerint kedden, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) rektorának részvételével.
2024.05.03 10:11MTIA New York-i Liszt Intézet által szervezett eseményen magyar animációs rövidfilmeket mutattak be, amelyeket a MOME korábbi diákjai készítettek.
Fülöp József, a MOME rektora az eseményt követően az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a magyar film ünneplésére különösen indokolt az animációs filmek bemutatása, hiszen 2024. a magyar rajzfilm megszületésének 110. évfordulója.
Hozzátette, hogy az elmúlt évtizedekben az animációs film és az élő szereplős film közeledése figyelhető meg a különböző technológiai megoldások révén.
A rektor arról is beszámolt, hogy a New York-i látogatás alkalmat ad az egyetem régóta létező amerikai kapcsolatainak szélesítésére, és megjegyezte, hogy a Pannónia Program révén az egyetemnek több lehetősége nyílik további Európán kívüli együttműködések kiépítésére.
A New York-i filmstúdiók szomszédságában, Queens városrészben tartott vetítés az animációt, mint a művészi kifejezés eszközét mutatta be a közönségnek 7 magyar rövidfilm bemutatásával.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06